A Pátyi Református Templomért Alapítvány 1993-ban jött létre, alapítója a Pátyi Református Egyházközség.
Alapító Okirata szerint elsődleges tevékenysége a gyülekezet építményeinek karbantartása, felújítása, illetve ha ez szükséges, új épület felépítése. Ezenkívül az alapítvány részt vállal a gyülekezet szociális és karitatív tevékenységében is.
Az alapító által meghatározott feldatokat az elmúlt 19 évben igyekeztünk legjobb szándékunk és képességünk szerint végezni, és jelentős eredményeket értünk el. A megújult 18. századi templomunk, a felépült új gyülekezeti ház és lelkészlakás, a helyi cserkészcsapat segítése, és egy sor valójában láthatatlan eredmény igazolta, hogy alapítványuknak van létjogosultsága, és tevékenysége nemcsak a helyi református gyülekezet, hanem az egész pátyi közösség érdekét szolgálja.
|